A DIVAT VÁLTOZIK, A STÍLUS ÖRÖK.
-Coco Chanel-

2011. október 2., vasárnap

2011-es őszi divattrend


A nyár úgy döntött, még utolsó erejével előcsalogat a tarsolyából egy kiadós kánikulát, ám a kirakatüvegeken táncoló, csalóka napsugarak sem homályosíthatják el az őszi kollekciók színpompás darabjait. A melegebb rétegekbe öltöztetett próbababák hívogatóan, talpig divatosan dacolnak a sáljukat lobogtató, ventillátorral kavart mesterséges széllel, sürgető vágyat ébresztve a nőkben, hogy beszerző körtúrára induljanak.
Ilyenkor az újdonságra éhes, mohó szempár könnyen tévútra vezethet a trendek útvesztőjében, hiszen rengeteg a meseszép holmi, ám csak kevés olyan akad közöttük, melyek maximálisan kihasználhatóak az átmeneti időben.
Mivel a hamar tovaillanó őszi szezon meleg és hideg napokat egyaránt tartogathat, olyan kreációkra érdemes koncentrálnod, melyek könnyen rétegezhetőek és sokoldalúan variálhatóak, vagyis számtalan stílusba beillesztheted őket a legújabb divatirányzatok hangulatvilága alapján.

Őszi trendelőrejelzés

A tavalyi évhez képest nem sok változást mutat fel az idei őszi divat, de az utóbbi években már megszokottá vált, hogy a különféle trendkorszakok és szezonok eklektikusan összemosódnak, most a hatvanas, hetvenes évek lesznek a jellemzőek. Csupán a fazonok, színek, illetve az anyagok és minták összeválogatásában fedezhetsz fel parányi eltérést, melyek meglepő mixelése egészen más retro kompozíciókba hangolja az ismerős ruhadarabokat.
Most leginkább a finom és modern eleganciát megcsillantó minimál trend, a feltűnő színeket elegyítő color blocking, valamint a rusztikus stílust arisztokratikus szintre emelő east village irányzat kerül előtérbe. A hetvenes évek glamúr vonala pedig egyeduralkodóként tündököl a palettán, ugyanis globálisan átfogja és saját ízlése szerint kombinálja a kistestvérei trendelemeit.

6 ruhadarab, ami nem maradhat ki az őszi ruhatáradból

Képgalériánkból megtudhatod, melyek lesznek az ősz legkedveltebb ruhadarabjai, amiket sokoldalú variációkban viselhetsz, a legújabb trendek alapján.
14 nyári ruhadarab, amit átmenthetsz az őszi szezonbaA legszebb őszi divatszínekA legjobb partiruhák stílusok szerintGyönyörű, nőies szaténblúzok13 öltözék esős nyári napokraA legszexibb miniruhák a szezonbanA top 7 fiatalító ruhadarab

Blúz és blúzruhahttp: //www.femina.hu/spacer.gif

A kihasználhatóságot illetően teljesen mindegy, hogy melyikre esik a választásod, mert mindkettő meghatározó eleme az őszi trendeknek. A lenge, sálgalléros muszlinruhákkal és blúzokkal a hetvenes évek hangulatát is megidézheted, ha kis szőrmekabátkával, leopárdmintás kiegészítőkkel, illetve lovaglócsizmával vagy telitalpú, oszlopsarkú cipővel variálod őket. Az élénk darabokkal a color blocking trendnek is hódolhatsz. Az arisztokratikus vidéki stílust drámai szőrmegallérokkal, kockás, vintage kabátkákkal, kötött szvetterekkel és hatalmas kalapokkal csalogathatod elő belőlük.
Kattints a képre a nagyításhoz!Kattints a képre a nagyításhoz!Kattints a képre a nagyításhoz!Kattints a képre a nagyításhoz!Kattints a képre a nagyításhoz!Kattints a képre a nagyításhoz!

Pelerinszabású holmik

A bő fazonok a hetvenes évek vonzásával tértek vissza a divatba, így a poncsók, valamint a pelerinszabású blúzok és kabátkák is főszerephez jutnak idén. A földszínű, bézs, fekete és tűzpiros pelerinek a minimál stílusban úgyszintén helyet kaptak, ám ebben az esetben monokróm vagy kéttónusú öltözékben foglalhatnak helyet. A bő fazonú blúzlebernyegeket bohém, hippi felfogásban éppúgy viselheted, mint rusztikus elképzelésben, romantikával megfűszerezve.

Kattints a képre a nagyításhoz!Kattints a képre a nagyításhoz!Kattints a képre a nagyításhoz!Kattints a képre a nagyításhoz!Kattints a képre a nagyításhoz!Kattints a képre a nagyításhoz!Kattints a képre a nagyításhoz!
Kötött cuccok:http://www.femina.hu/spacer.gif 

Már meg sem kell lepődni azon, hogy ősztől tavaszig a kötött kreációk uralják a kínálatot. Idén ismét több bőrt lehúznak a tervezők erről az anyagról: a kötött ruhák és szoknyák mellett a hatalmas, kabátként is viselhető szvetterek slágergyanúsak, melyek jól passzolnak a vidéki, illetve a retro trendekhez. A kora ősszel viselhető maxiruhákhoz igazodva a lábszárig érő óriáskardigánok szintén uralomra törnek, melyeket vékony övvel viselhetsz. A nőies változatok finom mintái gyakran gyöngyökkel vagy szőrmecsíkokkal dísz

Zsákruha    http://www.femina.hu/spacer.gif

A hatvanas évek kedvelt zsákruhái átugranak az őszbe, hiszen hosszú szárú csizmával, harisnyával és szőrmekabáttal még sokáig viselheted őket. A legújabb kollekciókban többféle típusukkal találkozhatsz: az áttetszően légies, virágcsipkés vagy selyemfényű anyagból készült kreációkkal, valamint az élénk színű, merevebb anyagú társaikkal, melyek mellé vibráló árnyalatú kiegészítőket rendelhetsz. A romantikus, lenge ruhácskák tökéletes összhangot teremthetnek a kötött és bőr anyagokkal.

Bőr - minden mennyiségben

A bőrhatású vagy valódi bőr nadrágok és szoknyák már tavaly beszivárogtak a divatba, ám egészen addig maradni fognak, míg a retro trendek a porondmesterek. Ezeket a darabokat fantáziadúsan kombinálhatod a romantikus, vidéki stílusú blúzocskákkal, illetve a hetvenes évekből visszaköszönő szűk garbókkal, poncsókkal, valamint kimonószabású blézerekkel. A bőr holmik minimalizált elképzelésben egészen megszelídülnek, míg a dögös, szűk nadrágokból a nyolcvanas évek maszkulin zakói és fehér ingjei hozhatják ki az elegáns vadócot.

Szőrmekreációk

A retro trendek újraéledésének köszönhetően a szőrmét sem volt képes elengedni a divat. Folytatódik a tavalyi szőrmeláz, hiszen a kiskabátokon, mellényeken, sapkákon és táskákon kívül bélésként és díszítésként is fontos, kiemelt helyet kapott az őszi trendekben. Valójában nincs olyan stílus, melyben a szőrme ne csikarhatna ki magának valamilyen szerepet egészen apró vagy éppen feltűnő arányban.

2011. július 23., szombat

Farmer divat: 18 mód, ahogyan a farmert hordhatjuk

A farmer a leguniverzálisabb ruhadarabunk, fiatalos, kényelmes, praktikus és nőies. A következő öltözködési tippek ötleteket adnak mivel és hogyan hordjuk nyáron a farmernadrágokat és shortokat.
 

1.Elegáns díva

A klasszikus egyenes szabású farmernadrág alapruhadarab. Hordd egy ejtett nyakú hosszú pólóval, amelyet feldobhatsz egy állatmintás övvel és sikkes sállal.

Ehhez a stílushoz a magassarkú cipő elengedhetetlen. A megjelenést elragadóvá teszi az állatmintás napszemüveg és a csuklóig érő bőrkesztyű.

2.Laza sikk

Egy világosszürke skinny farmert rengeteg féle képpen ki lehet használni.

Hordjuk élénk színű laza toppal (ellensúlyozva a farmer világos, semleges színét és szűk fazonját). Jó választás hozzá egy platform cipő és egy hozzá illő nyári kalap.

3.Urbán viselet

Egy ilyen férfias szabású, mosott mintázatú farmernadrágot hordjuk egy vállban hangsúlyos sötét toppal, sűrű pántos fekete magassarkú szandállal és egy nagy strapa-táskával.

4.Laza kényelem

Lábszárnál szűkülő koptatott farmer, szegecses platformmal, ejtettnyakú pólóval.

5.Halásznadrág nyáriasan

A hosszú skinny farmerekből is válhat halásznadrág, ha feltűrjük (idén kimondottan divatosak a feltűrt szárú farmerek) vagy felhúzzuk őket.

Hordd könnyű ujjatlan toppal és az idén annyira divatos római szandállal vagy pántos platformma

6.Kifinomult nőies viselet

Ha épp szexi és lenyűgöző szeretnél lenni, nem kell egyből szoknya után kutatnod.

Egy ilyen koptatott skinny farmerhez viselj redőzött, lágyesésű pántos felsőt, és egy nyitott orrú magassarkú cipőt. Egy hozzá illő plikk, és lenyűgőző esti viseleted lesz!

7.Feltűrt szárú farmerek

Egyre több helyen kaphatók a feltűrhetű szárú farmerek, amelyek a feltűrésnél különleges mintázattal rendelkeznek.

A hűvösebb időre hordhatjuk egy roggyantott szárű csizmával, inggel és mellénnyel. Forró nyári napokon jól mutat lapostalpú szandállal és pántos toppal.

8.Rockos stílus

Ha épp menő kedvedben vagy, elő a tinédzserek által annyira kedvelt "teniszcipővel", fekete pólóval és koptatott farmerrel! 

9.Farmer short térd feletti csizmával

Ha igazán dögös szeretnél lenni, és mérsékelt idő van kinn, érdemes kipróbálnod a farmer short-térd feletti csizma kombinációt.

A felsőrész mindig találjon a csizmával. A széles ezüstkarperec kíválóan mutat a kék kopott farmer és fekete zakó együttes mellé.

10.Retro sikk

Ha homokóra alakod van és lapos hasad, szerezz be egy magasított derekú farmer shortot.

Ha egy igazi retro öltözetet szeretnél, hordd egy vörös mintás, dekoltált blúzzal (amelyet betűrve ajánlott hordani), egy sikkes oldalra kötött nyaksállal és vörös rúzzsal

11.Strandra fel!

Ideális viselet üdülésre vagy strandra egy kényelmes farmer rövidnadrág, egy ujjatlan póló, papucs és szalmakalap

12.Kiránduló farmer

A nyári kirándulások alatt az egyik legpraktikusabb viselet a farmernadrág.

Hordd egy fehér blúzzal, könnyű farmer mellénnyel, fehér szalmakalappal és semleges bőrszínű szandállal és táskával.

13.Tini trend

A könnyed zakó-farmer kombináció ideális utcai viselet.

Bátran játssz a különböző hosszakkal, ne tarts a rövid zakó - hosszabb póló kombinációtól, mert trendi. Hordd egy közepes magasságú, vastag sarkú szandállal.

14.A kifinomult fehér farmer

Egy ilyen klasszikus fehér farmer mindenki gardróbjába elkél. Hordd egy különleges felsővel és egy hozzá illő magassarkú szandállal.

Egy fehér keretű napszemüveggel teljessé teszed a képet

15.Romantikus stílus

Biztos Te is szereted a könnyed hímzett blúzokat. Hordd őket farmer rövidnadrággal és magassarkú szandállal - egyszerűen elragadó nyári viselet

16.Sportos stílus

A sportos, zsebes farmernadrágok kevésbé tűnnek nőiesnek, pedig egy csipkés sportos majóval és diszkrét fémszínű magassarkúval igazán trendi viselet lehet

17.Farmer overál

2011-ben nagy divatnak örvendenek az overálok.

Egy derékban húzott nőies darabbal egyaránt lehetsz sportos és elegáns is, attól függően milyen topot és cipőt választasz hozzá.

18.Kockás a divat

Idén nagy trend a kockás, legyen szó ingekről, topokról, szoknyákról vagy anyagbetétekről. Bátran kombináld a különböző színű és mintájú kockás anyagokat, annál sikkesebb!

A klasszikus farmernadrágot hordhatod kockás inggel, kockás anyaggal díszített szalmakalappal és egy szexi kockás nyakkendővel


2011. június 30., csütörtök

Keleties divat hódít a nyáron. Hárem nadrágok

        Ha kilépünk az utcára, lassan már úgy érezhetjük magunk, mintha Törökországban lennénk, hiszen hódítanak az újabbnál újabb és a színesebbnél színesebb török fazonú nadrágok  A tunikák és török fazonú felsők mellett most megérkezett hozzánk az új keleti hatású divat.
Miért is szeretjük a török nadrágot? Nyáron laza szellős és kényelmes, ráadásul számos fazon és minta közül választhatunk. Ha körbenézünk kedvenc ruhaboltjainkban a rövidtől a hosszúig, az egyszínűtől a virágmintásig mindenféle fazonnal találkozhatunk. Miért szeretjük még? Azért is a kedvencünk ez a légies nyári viselet, mivel mindenféle testalkattal bátran viselhetjük, végre egy darab, ami nem csak a vékony lányoknak, de a teltebb szépségű nőknek is jól áll.

Hosszabb és rövidebb fazonok
A hosszabb fazonok közt is találhatunk számos izgalmas darabot. A nadrág teteje általában gumis, sokszor az oldalán vastag gumicsíkkal húzott. A kicsit teltebb lányoknak jobban áll a sima gumis fazon, míg a vékonyabb lányoknak érdemesebb a második típust választaniuk, amely jobban kiemeli a popsit. A nadrág derekát tekintve sok nadrág övszerűen illeszkedik a csípőre, ami szintén kihangsúlyozza a nőiességünket. 
A nadrág alját tekintve is többféle típusból választhatunk, hiszen van a trapéz szárú lenge török nadrág, amelyet leginkább magas sarkúval és szandállal hordanak. Míg a bokánál összehúzódó fazonnál leginkább a balerina cipőket és a papucsokat részesítik előnyben. Hosszabb fazonnál egyre tipikusabb a bokáig érő ülepű nadrág, sajnos ezt a pasik általában nem szeretik, hiszen nem hangsúlyozza ki azokat a részeket, amiket látni szeretnének, azonban számunkra ez is egy kényelmes és praktikus viselet lehet.
A hosszú fazon mellett számos rövidebb fazonnal is találkozhatunk, amelyek bár nem idézik a háremek hangulatát, mégis kényelmes viseletet jelentenek a nyári kánikulában. A nadrág szintén buggyos és lehet simán gumis vagy húzott, azonban már azok a típusok is megjelennek, ahol a rövidnadrág és a térdig érő ülep összetalálkozik. Egy másik izgalmas és új fazon, amikor a nadrág előről nadrágnak néz ki, míg hátulról olyan, mintha egy szoknyácskát viselnénk.

Egyszerű és izgalmas minták
A török nadrágok a számos fazon mellett számos színben is kaphatók. Az egyszínűeket tekintve a fehértől, a rózsaszínen át, a halványkékig mindenféle színnel találkozhatunk. Az egyszerűbb kivitelezést szerető hölgyek pedig a különféle szürke és vajszínű árnyalatok közül is válogathatnak. Újonnan pedig hódít a virág, hiszen a virágminták és virágos színvariációk közepette már szinte nem is tudunk választani, hogy melyiket szeretnénk jobban. A sötétebb és a világosabb, a kisebb és a nagyobb szín kavalkádok és virágok közt biztosan megtaláljuk a hozzánk illő török gatyót.

Buggyos és nem csupán nadrág─újra hódít az overáll
A buggyos divat visszahozta a divatba az overállt, ami szintén egy kényelmes, lenge nyári viselet a nők számára. Találhatunk itt is számos fazon, amelyek közül szintén rövid és hosszú fazonok közt válogathatunk. A vállakat szabadon hagyó és a nyakba akasztós felsőrésszel rendelkező ruhadarab is kiváló választás, hiszen kellemesen kényelmes viselet. Itt is válogathatunk egyszínű és virágos darabokból. Ha pedig igazán egyedivé és feltűnővé akarjuk tenni viseletünket, akkor egy övvel igazán még vonzóbbá varázsolhatjuk alakunkat

2011. június 19., vasárnap

TINI TREND, AVAGY A TINIK DIVATJA

          A tinédzser lányok a jövő divatrajongói, egyesek már a legzsengébb kortól odafigyelnek öltözetükre és megpróbálják a jelen divatban megmutatni egyéniségüket
 A tinik bizony a legnehezebb esetek ha ruháról van szó. Ezt szerintem senki nem tudja megcáfolni. Melyik öv melyik cipőhöz, melyik nyaklánc melyik pulcsihoz passzol, vagy egyáltalán. Mit vegyek fel? 
Kétféle stílus, ugyanis a tinik között ennyi van. A lazább, aki a tornacsukát szereti a csíkos felsőkkel, és van aki a magassarkú/talpú cipőket sztreccs farmerral és puffos pólóval.
A nőies tini
A magas derekú szoknyák, illetve nadrágok egyre jobban beszivárognak a mindennapi trendbe, és az üzletekbe egyaránt. Akinek kicsit rövidebb a lába a felső testéhet képest, annak mindenféleképpen előnyös ez a darab. Nyújtja a lábakat. Idén ősszel a narancssárga, szürke, lila, és a nem túlságosan élénk színek lesznek divatban, és egy kis ízelítő a baloldali képen látható .
A laza menő
Idén és 2010-ben is nagy trend volt a bőrszerű leggings nadrág, amely jól mutat könnyű lapos talpú bokacsizmával. A sportos bőrkabát alatt a pink kockás ing fiatalos, vidám.

       A feliratok idén ősszel is divatban lesznek, ezét a felső már önmagában egyezik az idei trenddel. Természetesen egy ilyen szetthez nem körömcipőt, hanem sportcipőt, és tornacipőt érdemes felvenni, abból is fehéret, feketét vagy szürkét.  
A fekete és fehér örök klasszikus, ezt a két színt akármihez fel lehet venni kivétel nélkül.A jobboldali képen az idei szezon sportosabb tiniei találhatnak trendi darabokat és szineket egyaránt maguknak egy kis ízelítőként.

2011. június 11., szombat

MOLETTI DIVAT

        Egy molett nő, ha ízlésesen öltözködik, és tudja, hogy mi áll jól neki, és olyan ruhákat hord, akkor lehet akár annyira vonzó, mint egy vékony társa. A molett divat nagyban tud segíteni a nőknek, hogy visszanyerjék egészséges önbecsülésüket, és megint merjenek kihívó, és szexis ruhákat felvenni, és hogy meg tudják találni azokat a ruhadarabokat, amik tényleg jól állnak nekik.
A molett divat művelőinek nagyon fontos, hogy olyan ruhákat vegyenek fel a nők, amik kiemelik előnyeiket, és elrejtik mutogatni ne kívánt testrészeiket. Például a nagyon szűk testre tapadó ruhákat nem ajánljuk elsősorban a molett divatcikkeket keresőknek. Inkább a tágas, vagy egyedi szabású dolgok jönnek számításba. A legtöbb nő, aki nem tudja elérni a kor által diktált alakot, mély depresszióba esik, és egész életét kemény fogyókúrával tölti, pedig egy igazi nő nem attól lesz igazi nő, hogy milyenek a külső paraméterei. Persze legyen ápolt, tiszta, és rendezett a külalakja, de a nőiességét a női esze fogja megadni. 

A molett formák is szépek!

     Lényeges, hogy elfogadd magad olyannak, amilyen vagy! Akár, ha mindig teltkarcsú voltál, akár, ha az évek során gömbölyödtél ki. Ha ismered alakod jellemzőit, és követed öltözködési tanácsainkat, meglátod, megjelenésednek sikere lesz. 

Előnyös minták

     A ruhadarabok mintázata szintén sokat számít. Ezt akkor tapasztalhatod meg, ha két azonos fazonú, de eltérő mintájú modellt próbálsz fel egymás után. A különbség a csíkos mintánál a legszembetűnőbb. Míg a függőleges csíkozás keskenyít, a vízszintes szélesít. A V alakban összefutó csíkok szintén nyújtanak, akár a blúzokon, akár a szoknyákon.
A virágos és pöttyös minták közül a kisebb léptékű változatok ajánlottak. Közülük is a sötét alapon világos mintájúak. A nagy léptékű mintás ruhaneműk közül olyat érdemes választanod, amely sötét alapon világos, kontúros grafikákkal borított.

Használjuk a Színeket!

         A nők gyakran sokkal negatívabb képet alkotnak magukról, mint amilyen a valóságos. Ebből adódik, hogy sok ruhadarabról vagy színről azt hiszik, nem viselhetik. Aki megismeri a „játékszabályokat”, leszámolhat a molettek öltözködését illető néhány tévhittel.
A színválasztásban a fő elv: a sötétek keskenyítenek, a világosak teltebbnek mutatnak. Ez azonban nem azt jelenti, hogy száműznöd kell gardróbodból a világos árnyalatú ruhadarabokat. Minden a megfelelő színek egymás mellé kerülésétől függ!
Tehát például ha körte alkatú vagy, keskenyebb felsőtested világos árnyalatú blúzokkal, pulcsikkal teheted optikailag teltebbé, és sötétebb színű szoknyát vagy nadrágot választhatsz, amely keskenyebbnek mutatja alsótestedet.
A deltás típusnál fordított a helyzet, éppen ellenkező módon ajánlott a ruhaneműket megválasztani.
A galamb típusúak számára fontos, hogy a derékrészre ne kerüljön világos árnyalat, és ne viseljenek övet a derekukon.
A sötét színek közül a legkedveltebb a fekete, ám a sötétkék, a sötétzöld, a sötét bordó, a sötétlila, a csokoládébarna és a sötétszürke ruhák szintén előnyösen vékonyítanak.
Egyenes nadrágok, hosszú szoknyák  A nadrág- és szoknyaválasztáskor is lényeges a megfelelő méret. Vigyázz a szűk modellekkel, mivel ritkán előnyösek!
A szoknyák közül a deltás és a galamb alakúaknak az egyenes vonalú és harangszabású ajánlott. Körte alakúaknak a kissé A vonalú szoknya előnyös. A homokóra alakúak bármelyik szoknyafazont választhatják.
Minél hosszabb a szoknya, annál inkább nyújtja az alakot.
 

Cseles felsők

      Ha körte vagy homokóra alakú vagy, választhatsz karcsúsított fazonú blúzt, pulóvert, blézert. Olyat, amely lágyan követi az alakod, és a megfelelő méretnek köszönhetően anyaga sehol sem vet ráncokat. Előfordul, hogy kosztümnél kisebb méretű kabátkára és nagyobb szoknyára van szükséged. Néhány üzletben már Magyarországon is vásárolhatsz eszerint. Ha erre nincs lehetőség, varrónővel alakíttasd magadra a modellt.
Előnyösek a tunikák is, amelyek lefelé bővülnek, és így leplezik a széles csípőt és combot. Ha karcsúbb a derekad, öves felsőrészt is felvehetsz. Ha deltás vagy galamb alakú vagy, viselhetsz egyenes fazonú blúzt, pulcsit, blézert, akár rövidebbet, akár hosszabbat. Kerüld a derékban szabott modelleket. Jól állnak a princessz-szabású felsőrészek is, amelyek a keblet hangsúlyozzák, és elrejtik az „úszógumit”, a derékrész súlytöbbletét.
Ideális a hosszított szabású blézer.

Ruhafazonok és ruhaméretek –vagyis az arany középút!

       A molett nők két jellemző hibát hajlamosak elkövetni a ruhafazonok és méretek terén. Egy részük túl szűk, testre tapadó fazonú, illetve gyakran saját méreténél kisebb modelleket választ. Mások az „ápol és eltakar” jelszót követve csak sportos, lezser stílusú, XXL-es ruhadarabokat viselnek. A két csoport tagjaiban közös: meg vannak győződve arról, hogy az ilyen ruhaneműkben vékonyabbnak tűnnek.
A megoldás az arany középút! Azaz sem a túl szűk, sem a túl bő ruhadarabok nem előnyösek. Az alakra tapadó modellek megmutatják a „hurkákat”, a nagyon bő szabásúak pedig elefánt sziluettet eredményeznek.

Vonzó dekoltázs

        A felsőrész vagy a ruha nyakkivágása az egész öltözék hatását befolyásolja. Moletteknél különösen fontos ez a részlet. A telt keblűek bátran választhatnak mélyebben dekoltált modelleket. Előnyös a V kivágás és a hosszanti, ovális dekoltázs, amely nyújtja a nyakat és az egész alakot.
Ha van egy kis tokád, a mély nyakkivágású felsőrészeket, nyakat takaró, vékony muszlin- vagy selyemsállal társíthatod.

2011. június 4., szombat

Csipke divat 2011 tavasz/nyár


Gyerekkorunkban a csipkét gyönyörűnek gondoltuk, aztán tinédzser korban már kacérnak és szexinek. Most felnőttkorban azonban a csipke mindegyikünk számára a romantikus, nőies, elegáns viseletet testesíti meg.
Minden attól függ, hogyan viseljük. Végre idén a csipkét igazán trendinek mondhatjuk, bátran viselhetjük a 2011-es tavaszi/nyári szezonban, és a legszebbnek, legnőiesebbnek érezhetjük magunkat benne.

A csipke gyönyörű, jól kombinálható más szövetekkel. Arra azonban vigyáznunk kell, hogy ne hordjunk túl sokat belőle, csak egyetlen ruhadarabnak válasszuk a csipkét, a többi szövet minél semlegesebb legyen, emelje ki a csipke szépségét. Próbálj ki különböző típusú csipkéket, hogy rá tudj jönni mi áll neked a lgjobban. Választhatod a vintage nagymintájú csipkéket, de a klasszikus aprómintásokat is az érzékibb megjelenésért.

A csipke fantasztikusan áll minden nőnek, kivétel nélkül, de rajtunk múlik, hogyan tudjuk hordani. Mindig válasszuk a megfelelő méretű csipkés ruhadarabot, a csipke nem néz jól ki, ha feszül, mert elveszti formáját és mintáit. Ha merész vagy, hordhatsz átlátszó csipkeblúzt is, alatta szexi fehérneművel.
Már nemcsak alkalmi ruháknak ideális választás a csipke, de hétköznapi blúzaink, ruháink és szoknyáink is lehetnek csipkések. Próbáld ki több színben is a csipkét, hogy rá tudj jönni, mely színek állnak jól neked. Fehér bőrűek próbálják ki a merész árnyalatokat vagy a sötét csipkéket (kékek, fekete, mályvaszín, zöldek), míg a sötét bőrűeknek nagyszerűen áll a fehér, illetve a világos pasztell színek. A klasszikus színű csipkékkel (fehér, fekete, vörös, csontszín) nem tévedhetünk, ráadásul örökké divatban maradnak.

2011. május 28., szombat

Kockás divat, az új 2011-es tavaszi/nyári trend


Az idei meleg szezon talán legnagyobb minta-trendje az állatminták mellett a kockás. A leghíresebb divattervezők használták a mintát kollekciójukban, új dimenziót adva az eddigi kockás ruházat fogalmának.
           A 2011-es tavaszi/nyári szezonra a divattervezők vidám, színes mintákat képzeltek el, egyedi és különleges alkotásokat hozva létre. Másrészt a hagyományos mintákhoz is hűk maradtak, mint amilyen a kockás minta.
Megjelentek zakókon, nadrágokon, szoknyákon és ingeken, de még kiegészítőkön is! Emlékeztet ez a 90-es években annyira divatos kocka-divatra, azzal a különbséggel, hogy ma már az anyagok sokkal kifinomultabbak és a minták is különlegesebbek. A kockás tehát trendi, jól illik bármely hétköznapi öltözethez, az office-stílushoz, de az elegáns, alkalmi stílushoz is. 
A kockás ruhadarabok kifinomultságot és eleganciát sugároznak, idén fellelhetőek leszen a urbán, casual vagy country öltözetekben is. Attól függetlenül, milyen az öltözöködési stílusod, különböző méretű és alakú kockás anyagok közt gondolkozz. 
A ducibb alkatú hölgyeknek az apró, sötét alapú minták viselete ajánlott. A bevállalósabbak bátran választhatják az idén oly divatos élénk, vibráló színeket. Ajánlott azonban egyetlen ruhadarabra korlátozni a kockás mintákat, ellenkező esetben szem-bántó lehet az összkép.

Ha mégis kétrészes kockás öltözetet hordasz, válaszd a finom vonalú, elegáns darabokat, semleges színárnyalatokban (fekete, fehér, krém). Oscar de la Renta például office stílusú kétrészes fehér kosztümöket alkotott, amelyeken a fekete kockás mintázat egy nőies, minimalista hatást alkot.

Létezik persze a sportosabb, extravagáns stílus is, mint a Matthew Ames vagy Zac Posen ruhadarabok, amelyeken a kockás mintázat határozott és élénk színkombinációkban fordul elő (sárga, piros, mustárzöld).



2011. május 21., szombat

2011-es tavaszi-nyári estélyi ruhák

A 2011-es év szebbnél szebb estélyi ruhákkal kápráztat el bennünket. A sokat sejtető, de diszkrét felvágások az idén teret hódítanak az alkalmi ruhák terén. De ez csak egy tipp a sok közül ... lássuk, milyen is lesz a 2011-es estélyi ruha divat?
Az estélyi ruha jelenléte minden nő ruhásszekrényében elengedhetetlen, mivel egy különleges eseményhez szükséges tökéletes kinézetet biztosítják.
Az estélyi ruhák lenyűgözőek, és képesek megteremteni a számodra azt a ragyogó kinézetet, amely egy különleges eseményhez feltétlenül szükséges. Elképesztő, hogy egy estélyi ruha mennyire megváltoztatja a megjelenésedet, aminek bizonyítéka, hogy az emberek ledöbbennek, ha egy gyönyörű estélyi ruhában lépsz eléjük.
Mivel a trendek szezonról szezonra változnak, a 2011-es tavaszi-nyári estélyi ruhák ismét valami újat hoznak a kifutókra, hogy a hölgyek csodálatosan nézzenek ki bármilyen alkalomról is legyen szó.
Ha azt szeretnéd, hogy az emberek úgy tekintsenek rád, mint egy magabiztos, hihetetlen divatérzékkel rendelkező nőre, akkor oda kell figyelned a legújabb trendekre, mivel ezek segítenek abban, hogy tisztában lehess azzal, hogy mi az, ami még divatos, és mi az, ami már nem az. Így képes leszel arra, hogy a lehető legjobban használd fel az új divatcikkeket, és úgy kombinálhatod majd őket, hogy egy olyan kinézetet hozol közben létre, amely a személyes stílusodnak is megfelel. Így valóban egyedi lehet a megjelenésed, ami másokat is folyamatosan érdekelni fog.
Az alkalmi ruha jelenléte szükségszerű egy női ruhásszekrényben, mivel semmi sem emeli ki jobban a nőiességet, mint egy ilyen ruhadarab. A ruhák biztosítják a szépség, a stílus, az elegancia, a kényelem, a nőiesség keverékét, hiszen számos különböző stílus közül lehet választani, az alkalomtól, személyiségtől és testalkattól függően.

Az egyik olyan ruhadarab, amely nem hiányozhat egy nő szekrényéből sem, az az estélyi ruha. A különleges események különleges megjelenést kívánnak. Egy hivatalos eseménytől kezdve, az érettségi bálon át, egy piros szőnyeges alkalomig, ezek a ruhák igazán különlegessé képesek varázsolni téged.
A 2011-es tavaszi-nyári estélyi ruhák stílusai nagyon változatosak, így valóban olyan ruhát választhatsz magadnak, amelyikben elegánsnak és káprázatosnak, de ugyanakkor kényelmesen is érezheted magad.

Estélyi ruha divat 2011

Ebben az új szezonban olyan estélyi ruhát kell keresned, amely eleganciát és csillogást áraszt, egyszerű és kifinomult módon. Az anyagok, valamint a ruhákon szereplő részletek különlegesek, tehát próbálj meg a következő típusú estélyi ruhákból válogatni, ha egyidejűleg szeretnél divatosan és mesésen kinézni:
  • Sifon estélyi ruhák, melyekben a test szabadon mozoghat
  • Csillogó szövetekből készített estélyi ruhák, melyek ragyogásukkal fényűző megjelenést biztosítanak
  • Flitteres estélyi ruhák, melyek feldobják a kinézetet
  • Különböző felvágásokkal ellátott hosszú estélyi ruhák, melyek lehetővé teszik, hogy a ruha a testtel együtt mozogjon, a test menti vágások esetében, vagy a test körül suhanjon, az öblös vágások esetében
  • Rövid estélyi ruhák, melyek kiemelik a lábakat, és amelyek különböző bevágásokkal rendelkezhetnek, mint a jobb alsó bevágás, vagy a térd fölötti bevágások
  • Elöl vagy oldalt mély bevágású estélyi ruhák, melyek enyhén felfedik a lábaidat mozgás közben
Próbálj meg a 2011-es tavaszi-nyári szezonhoz illő színű ruhát találni, de figyelj arra is, hogy mennyire illik a bőrtónusodhoz.

2011. május 14., szombat

FÜRDŐRUHA DIVAT 2011


     Rengeteg tervező dolgozik folyamatosan az újabb és újabb fürdőruhákon, szezonról-szezonra, ezért is lehet nehézkes, ha ki szeretnénk szűrni, hogy mi is az ami az idei divat darabja lesz, és mi az ami nem. Most, hogy már tervezed a fürdőruha vásárlást, érdemes odafigyelni, hogy a piac mely tagjai fognak neked olyan öltözetet és külsőt kölcsönözni, mely után sokan megfordulnak.
Mindenki számára megvan a megfelelő stílus, kezdve a vékony pántos egyszerű bikini stílustól a luxus monokiniig, hogy domborulataikat kiemelve a strand királynője lehessen. 
      2011 igen színpompás fürdőruha szezon lesz, változatos a geometriai formákban is, de persze mindemellett a legfőbb szempont idén is a nőiesség és a szexi vonalak hangsúlyozása. A megfelelő fürdőruha vagy bikini választással nem lesz olyan, aki ne fordulna utánad. Ne félj hát felfedezni a 2011-es szezon fürdőruha divatstílusait!
A színskála széles , játékos élénk színvilág fogja ellepni a strandokat. Kedvenc fürdőruha vagy bikini darabod bármilyen színben megtalálod, de kétség kívül a kék, zöld, narancs és a barnás árnyalatú ruhák lesznek a legkedveltebbek az idei vízpartokon. Ha ez nem lenne elég, akkor a zöldes árnyalatokat keverheted a türkiz- és égszínkék változataival hogy igazán szárnyaló és kívánatos fürdőruhád legyen. 
       Egy kis extra csillogásra vágyva, bújtasd magad aranyba, és figyeld hogyan fordulnak utánad a fejek, hogy egy pillantásnyira megcsodáljanak.
A mintás darabok készítői idén felhagynak az egyszínű mintákkal, és tiszta átmenetekben és részletekben gazdag, csábító világot nyitnak a fürdőruhapiacon. Képzeld, hogy egy nagy, egybefüggő minta pihen a ruhád egyik oldalán, vagy sarkában, mondjuk csípőtájban. Ezzel jól kiemelheted a csípőd vonalát és rivaldafénybe dobhatod bájos testrészed. A további hangsúlyozás céljából, találhatsz olyan egyszerű felsőt is, amely egy igen feltűnő mintával azonnal a dekoltázsra vonja a figyelmet. Egy ilyen választás azonnal a középpontba helyez téged a fürdőzők rengetegében.
Olyasmit kapj fel ami igazán illik a testedhez, és 2011 a te éved lesz! Nem csak arra kell a fürdőruha, hogy fejest ugorj a vízbe és ledolgozd az esetleges felesleget. Itt az ideje, hogy szexi legyél! Egy csinos egyvállas fürdőruha simán helyt kaphat a szekrényedben, hiszen abban akár még egy kis sportolásra is van lehetőség, emellett viszont néhány kisebb-nagyobb kivágással igen vonzó és szexi is lehetsz benne. Vagy flörtölj fodros kis szoknyás bikiniben, a játékos fürdőruha igen csábító is egyben, és egy apró fodorral bármit fel lehet dobni, legyen az egyrészes, bikini, vagy tankini, ami csak a pocakrésznél köti össze a domború felsőt a szexi alsó résszel.
A farmer sem csak a nadrágoknál található már meg. Egyre többen választanak farmer fürdőruhát, és 2011-ben is bővül a választék fűzőkkel, és mellényszerű darabokkal. Ne feledd, hogy a rövidnadrág sem csak a fiúknak áll jól! Egy szexi, passzos rövidnadrág szintén igen gerjesztő tud lenni a forró parton. Mindig legyen szexi, hisz ha nem a sportmedencébe vágysz, akkor hóditanod kell! Legyél merész, színes, és válogatós! 
Újabb divatőrület ütötte fel a fejét. Az átlátszó fürdőruhában könnyű lebarnulni.
     A Kiniki divatcég érdeme egy új ötlet: a fürdőruha, amiben teljesen lebarnul viselője. A titok az anyagában rejlik. A fürdőruha átereszti a napfény 80%-át mikroszkopikus lyukacskáin keresztül, így viselése közben barnul a test fedett része is.
A férfiak bánatára vége a monokinis időszaknak, ezt a bikini felsőt nem kell levenni. A fürdőrucik áttetsző anyaga miatt nagy és feltűnő mintákat nyomtak rájuk, hogy azok optikailag megtévesszék a kíváncsiskodó tekinteteket. Az egészségvédők viszont heves tiltakozásba kezdtek a ledér darabok ellen. Szerintük ezzel a Kiniki cég csak hozzásegíti a vásárlókat a bőrrák kialakulásához, s nem megelőzi azt. A ruhával fedett és ez által védett bőrfelületek vannak csak biztonságban a káros UV sugaraktól és a Nap egyéb roncsoló hatásaitól. Ellenben a fényáteresztő darabokban, amikben a hölgyeken nem marad védett bőrfelület, szinte olyan, mintha meztelenül strandolnának viselőik a tűző napon. Az egyik egészségvédő szervezet úgy fogalmazott, hogy a hiúságot szolgáló ötlet veszélyes. Inkább az ellenkezőjére, a bőrt védő ruhákra volna szükség.
A bírálatok ellenére a gyártó cég alig győzi kielégíteni az igényeket, a vevők szabályosan megrohamozták a Kiniki honlapját, ahol 34,30 fontért lehet rendelni egy "átbarnító" fürdőruhát - egy hagyományos bikini árának csaknem a kétszereséért.

2011. május 5., csütörtök

SZÉPKORÚAK DIVATJA

Úgy tűnik, a kövér modellek után az öregek elleni diszkriminációt is kikezdi a divatipar. Egymás után nem sokkal a madridi és londoni divathéten is hetvenen felüli modellek vonultak fel a kifutón egy spanyol és brit tervező kollekciójában. Kortól függetlenül gyönyörűek voltak.
A brit Giles Deacon úgy gondolta, a 2011-es tavaszi-nyári kollekcióját bemutató show legelőkelőbb helyét egy sztármodellre bízza, aki 71 éves.
A legtöbb öreg embernek minden második mondata avval kezdödik hogy "A mai fiatalok......." aztán jön az hogy "........nem tudják mi az a tisztelet;........hogy öltözködnek;.......nem szégyelik magukat hogy igy néznek ki?" stb. Gondolom ismerös, ugyanugy mint az a mondat hogy "Az én idömben........." vagy "Amikor én még kicsi voltam........". De arra nem is gondolnak hogy nem csak a fiatalok öltöznek vagy viselkednek igy, hanem néhány az öregek közül is azt képzeli hogy menö ha piros-zöld hajjal, vagy ha tele tetovált testel lép ki az utcára mintha még csak 18 éves lenne. Valamelyik napon is azt látam ahogy egy 60 év körüli nö mini szoknyában és olyan blúzban hogy kilógot belöle a melle elkezd flörtölni egy 30-40 év körüli pasival a buszon. Nem mintha ez egy akora vétek lenne, de akor legalább ne aról prédikáljanak hogy milyen rosszak a fiatalok és hogy ugy öltöznek mint egy " utolsó senkiházi " mert elsösórban nem mindegyik fiatal öltözik ugy, másként meg ha egy kicsit körülnéznének, akkor észre vennék hogy egy velük egy korú ember is ugyanugy öltöködik és viselkedik néha. Renzo Rosso a nemzetközi divatszakma egyik legsikeresebb vállalkozója. Bátor másként gondolkodó, zseniális ötletgyáros, intelligens és kedvelt csodapók, akit – a Diesel márka kitalálóját és naggyá tevőjét – munkatársai tűzön-vízen át követnek. A Diesel egyike annak a négy márkának, amely 2005-ben elnyerte a TextilWirtschaft című német szaklap Forum-díját.
A Diesel célcsoportjába tartoznak a fiatalos öregek is, akiknek  ugyanúgy köszönhetjük minőségi színvonalunkat, mint a divat fiatal áldozatainak.A legjobb úton halad tehát a Pret-à-porter magas pozíciója felé. Kevesebb casual és sportcikk lesz a kollekcióban. A luxus relatív fogalom, a jó minőség és a kreativitás valóságos, a Dieselnek nincsenek sztártervezői, és soha nem is lesznek. Csapatuk nagyon kreatív, hihetetlenül intuitív, ötleteit villámgyorsan megvalósítja.
A márka atyja
A divatos farmerek sokszínűségének igénye Észak-Olaszországban született. Renzo Rosso 1978-ban, 23 évesen, textilipari tanulmányai után alapította a Diesel márkát, amely akkoriban a Genius Group tagja volt. 1985-ben önállósodott, átvette a Diesel minden részlegét, amely akkoriban mintegy hárommillió eurós forgalmat bonyolított le. A Diesel-csoport először 2004-ben érte el az egymilliárd eurós határt. A márka önállósodott Észak-Amerikától Németországon át Japánig sikeres. Rosso a változatos felületű és formájú farmerek piacra dobásával önálló, igényes casual kollekciót alakított ki, amely messze túlmutat kategóriáján. Önállósága kitűnő üzleti érzékkel párosul. A Diesel, amely kis farmer- és munkaruhamárkaként jelent meg a piacon, ma a vezető design-márkák egyike. Összetéveszthetetlen és önálló, akárcsak alapítója, tulajdonosa és fáradhatatlan motorja: Renzo Rosso.