A varrógép történetéről

A nélkülözhetetlen varrógép, története és fejlodése

Hogyan változtatta meg a ruhakészítést a varrógép megjelenése?
A Singer varrógép történetének kezdete.

Minden házi- és gyári munkát megkönnyítő találmányok legmeglepőbbike a varrógép volt, mely zsinálisan ötvöz többféle technikai megoldást a kézi munka megkönnyítése érdekében. Ez az eszköz eredetileg egy meglehetősen egyszerű feladathoz készült, két darab szövet egyesítéséhez, de hatása akkora volt, hogy minden idők egyik legfontosabb találmányának tekinthetjük.

Régi időkben az emberek egyszerűen öltözködtek, mert a rendelkezésre álló eszközökkel a szövetek készítése lassú és körülményes feladat volt, így szükségképpen megtartották a drága anyagot az ünnepi ruhákhoz. Gazdag emberek ruhái is főleg a díszítésben különböztek, nem pedig a szövet anyagában. Nagyon kevés ruhakészítő volt, és ehhez nem is volt különösebb szakértelemre sem szükség, a ruhák egyszerűségébol kifolyólag.
A XIII és XIV században a kereskedelem sok embert vagyonossá tett Itáliában, ami elhozta az első komolyabb luxusruhákat. Ebben az olaszok voltak az elsők, azon belül is Milánó városában kezdődött meg legelőször a divatos ruhák készítése, nem csak Itália, de Észak- és Kelet-Európa számára is. Az ilyenfajta öltözékek iránti igény növekedésével szintén megnőtt az igény a precíz munkára is. Amikor két vagy három századdal később megjelentek a gőzgépek, nagymértékben fellendült, fejlődött a szövőipar, leszorítva a termelési költségeket. Az emberek elkezdtek két-háromszor annyi ruhát hordani, mint azelőtt és a ruhaipar munkahelyek ezreit teremtette nők és lányok számára minden nagyobb városban.
Ez a foglalkozás, ami a régi idők óta szinte csak a nőkre volt jellemző, egyre általánosabban elterjedtté vált, ami aztán annyira súlyos méreteket öltött, hogy ezen a területen a bérek rendkívül alacsonnyá váltak, nyomorba taszítva azokat, akik ennek szentelték életüket.

1843-ban Thomas Hood publikálta a híres "Song of the Shirt" dalt, amit a varrásból élő osztály siralmainak szentelt és adott elő. Az érdekes tény az, hogy ugyanebben az időben Amerikában a varrógép használható szintre tökéletesedett, megszabadítva ezáltal a kemény munka rabságában élő munkásokat. Ezeknek a körülményeknek és a nagy érdeklődés ellenére a varrógép nem nyerte el azonnal a nők tetszését. Komoly előítéletek voltak a gépek ellen, melyszerint a gépek nem helyettesíthetik a nők kéz precizitását, tisztaságát és biztonságát. A századok tapasztalatát, amit tűkkel a kezükben szereztek, nehéz volt meggyőzni, ami aztán rányomta a bélyegét mindenre, amit nem kézzel készítettek. Az egyetlen változás, amit elértek, hogy az addig csont vagy fa tűk helyett acél tűket kezdtek alkalmazni.

Az ipar és a gyárak mutatták meg végül az új varrógépek sikerének lehetőségét. A díszítések, szövetek és más cikkek ipara, amelyeknek a termelése eddig a tapasztalton és gyakorlaton alapult előhozta a varrógépekben rejlő lehetőségeket. Nemcsak csökkentette a termelés költségeit, de olyan mértékben megnövelte az adott idő alatt termelt mennyiséget is, amit azelőtt elképzelhetetlennek tartottak. Ugyenekkor a szükséges munkások száma is csökkent. Igy tehát az új találmány alkalmzása lehetővé tette különféle ruhák gyártását, külön mindkét nem számára, és azt hogy az emberek jobban és olcsóbban öltözhettek.

A divat 100 éve

A XIX. század vége
(1870-1890)

A gyors gazdasági fellendülés mindenekelőtt a termelés technikai fejlődését eredményezte, a tömeges gyártásnál az esztétikai szempontokat elhanyagolták. Az újgazdagok pöffeszkedően hivalkodtak lakásukkal, házukkal és ruháikkal. A hatáskeltés fontosabb szempontvolt az eredetiségnél és a minőségnél. A nagypolgárság reneszánsz stílusú úriszobát és ebédlőt akart, rokokó budoárt hölgyei számára, keleties dohányzó szalont, hogy a török díványt ne is említsük, amely bárhol állhatott. A túlhajtott nacionalizmus még fokozta a stílusok zűrzavarát: a Vogézek és a Memel közötti területen illett legalább egy északi vagy ónémet stílusú szobának is lennie a jó polgári házban. A sűrűn redőzött függönyök ajtón, ablakon nemcsak a tolakodó külvilágtól zárták el a "meghitt otthont, hanem a friss levegőtől és a napfénytől is".A női ruhákkal is éppúgy áll a helyzet, mint a bútorral. A divat minden stílust felhasznált, amit használhatónak ítélt. A divatban mutatkozó zűrzavar is a stilisztikai tanácstalanságot dokumentálja, amely - liberális elvek szerint - szabad kezet adott, és formában, színben és az uralkodó divatban is teret engedett az egyes ember személyes ízlésének.A krinolint már 1870 előtt kiszorította a szűk szoknya. A turnűr és a "cul de Paris" természetellenes profilt kölcsönzött a női alaknak. A szoknya alá lószőr-párnát helyeztek, vagy pántokat varrtak az alsószoknyába. Ez lehetővé tette a szabóknak, hogy ruhákon utánozzák a függönyök és bútorhuzatok redőzését. A szúk derék fölfelé nyomta a mellet, és megkoronázta a női ruhák különös oldal nézetét. Általában hegyes volt a kivágás, a gallérokat csipkével díszítették.

A frizuradivat nem egységes: egyszer a fontange-ra emlékeztet, máskor rövid vagy föltűzik, leggyakoribb formájában simán hátrafésülik, és a tarkón szalaggal kötik át. Kedvelt kiegészítő kellék a legyező és a csipkés napernyő. A legyezőt nemcsak bálokon, koncerttermekben és a színházak nézőterén használták, hanem nyári sétákon a szabadban is. Maria von Bunsen mondta el feljegyzéseiben, hogy mekkora jelentősége volt akkoriban a napernyőnek a női öltözködésben. "Nagy örömmel utaztam Cannesba, csomagoltam a cókmókjaimat ez a művelet sokkal komplikáltabb volt, mint manapság. Gondosan mérlegeltem, hány napernyővel tudok majd kijönni: egy praktikus, egy egyszerű, egy világos, egy jó színes, egy selyem, ami a legjobb utcai ruhámhoz illik, egy levegős, és egy gazdagon díszített az elegáns délutáni ruhához. Szükségben ennyi is elég. Egy egész halom sűrűbb és könnyebb fátylat kellett összekészíteni, és jó csomó kesztyűt különböző alkalmakra. Minden egyes ruhát becsomagolni - az se volt olyan egyszerű (kivéve a sportos straparuhát). Rüss, redők, fodrok, bő ruhaujjak, keményített organtinnal bélelt, aládolgozott, acélpántokkal merevített szoknyák, ezeknek hely kellett. A kalapdobozok is egyre nagyobbak lettek. De mindennek így kellett lenni."

1880 előtt újból lényegesen megváltozott a női ruhák vonala. A ruha nyaktól térdig olyan szúk volt, ámennyire csak lehetett, nehogy nagy lépésekkel elrontsák kecses járásukat. Csak térd alatt bővült ki a ruha, és néha elterülő uszályban végződött. Ahogy azután később valamivel rövidebb lett a divat, rögtön felfedezték az elegáns, igen magas sarkú cipőt. A keskeny ruhákhoz igazodva a kalapok is kisebbek lettek. A XIX. század második felében általában elmondható, hogy a ruházkodás egyre egyszerűbb, az alkotórészek száma egyre kevesebb lett. A krinolinhoz még mindig számos alsószoknya kellett, és ezek nem tűntek el az abronccsal együtt. A század utolsó öt évtizedében csökkentek ötről, sőt hétről egyre. Annál nagyobb figyelmet szenteltek a készítők és a vásárlók arra a maradék egy alsószoknyára. A directoire leheletvékony ingruhái óta a nadrág állandóan fontos alkotóeleme a női ruhatárnak. A direktórium idején testhez álló trikóanyagból készült térdig ért, díszítések nélkül -, a biedermeier hosszabbá tette és díszessé; csak a század végén rövidítették meg radikálisan.Mindent egybevetve, a XIX. századi női öltözködés történelmi reminiszcenciákból élt. Talán ezzel is kinyilvánította a feltörekvő polgárság azt az akaratát, hogy egyenértékűnek tekinti magát az addigi uralkodó osztállyal. Csak a szecesszió hullámai mutatták meg a századfordulón, hogy a mélyreható gazdasági, technikai és politikai változások nem maradtak hatás nélkül a női ruházkodásra.

A színek és formák zűrzavara láttán támadt általános bizonytalanságban a divattanácsadóknak egész serege támadt. Bonyolult megfontolással, mely inkább összezavarta, mint megvilágította a kérdést, ilyenféle tanácsokat osztogattak például arról, hogy hogyan lehet a hajszínt és a ruha színét a legharmonikusabban összeválogatni: "Szőkék általában előnyösen hordhatnak kéket.A nagyon lágy, finom szőke hajúakat azonban könnyen kifejezéstelenné teszi, így ők inkább merészelhetik a túlságosan lágy tónusokat a kontraszt segítségével kiemelni. Ehhez egy különösen finom zöldet lehet ajánlani. A bőr így finom rózsás árnyalatot kap. Ha ugyanezt ellenkező úton akarjuk elérni, a vörös szín kisugárzásával, akkor rubin- és gránátvöröset válasszunk. Ha a bőr ragyogó fehérségét a fényhatások kontrasztjával akarjuk kiemelni, eredményesen alkalmazhatjuk a bársony puha feketeségét. A tüzes arany az összes kontraszt színnel jól megfér, a zöld is legtöbbször jól áll.A rózsás arc élénkpiros színek mellett sápadtabbá lesz, de a sötétvörös finomabb árnyalatúvá teszi. Ha az arcszín kifejezetten piros, se zöldet, se élénk pirosat ne válasszunk. Az előbbi a kontraszt révén, az utóbbi pedig a hasonlóság alapján rikító piros reflexet váltana ki. A barna típus nyugodtan alkalmazhat intenzív színeket, és nem kell félnie, hogy arcszíne élénkségéből veszíteni fog, ezért a sötétebb arcbőrhöz legalkalmasabb a sárga és a piros. Az erős kék, amely a narancsszín kontraszttal a szőkéket élénkebb színűvé teszi, barnáknál a mindig sárgásba játszó testszín fokozásával előnytelennek bizonyulna. Még nagyobb óvatossággal bánjunk a lila színnel, mely a bőr kékesen csillogó helyeinek igen csúnya zöld árnyalatot ad. A narancs felé hajló bőrszínnel a barnáknak azért előnyös a sárga, mert világosabbá, tisztábbá teszi a bőrük színét. A férfidivat megszakítás nélkül, szervesen tovább fejlődött; vagyis igénytelenebb, egyszerűbb lett, és a gazdaság és politikai fejlődésnek éppúgy megfelelt, mint a férfi helyzetének a korabeli társadalomban.

A feudális férfidivat nem élte túl lényegesen a feudális gazdaság uralmát. A XIX. század folyamán a férfiak öltözködése kétségtelenül gyorsabban fejlődött, mint a nőké, de századunkban a női divat megint utoléri, és sok tekintetben előbbre is van. Zakó, frakk - ezek maradtak a férfiöltözködés legfontosabb elemei Csak a szabás változott időről időre, és a sportöltözékek állandó hatására egyre kényelmesebbek lettek a ruhák. Meg kell még említeni a különböző kabátformákat, a kétsoros és rejtett gombolású felöltőt, a derékra szabott paletot-t és a sportos, kényelmes raglán kabátot. Mindezek a ruhadarabok tompa színekben készültek, az uralkodó színek a fekete, a szürke, a barna és a kék